Achilles-ín sérülés: szakadás és gyulladás  Fajtái, kezelése, tünetei

Az Achilles-ín a lábszár hátsó felében fut le, és a vádli két legnagyobb izmát köti össze a sarokcsonttal. Testünk legnagyobb, legvastagabb, de egyben legsérülékenyebb ina, ínszakadás itt fordul elő leggyakrabban. Leginkább futók, ugrók sportsérülésének tekinthetjük, de amatőr sporttevékenység vagy hétköznapi mozgás során is előfordulhat. Középkorú sportolóknál a leggyakoribb, hirtelen irányváltáskor, kitámasztáskor, ugráskor, bemelegítés hiányában.

Az Achilles-ín sérülések fajtái

Az Achilles-ín sérüléseit a súlyosságuk és időtartamuk alapján csoportosíthatjuk. Az Achilles-ín különböző fokozatú sérülése mögött az ín túlterhelése áll. A túlterhelés mikrosérüléseket okoz az ínban, ami gyulladáshoz, később akár szakadáshoz is vezethet.

Achilles-ín gyulladása

Az ín kisebb mértékű és gyakoribb sérülése, akut és krónikus formában egyaránt előfordul. Legtöbbször az ín középső és alsó részét érinti.

Achilles-ín szakadása

Az ín jelentős sérülése. Az ín részben vagy teljesen leszakad az izomról, a csontról vagy önmagában szakad ketté.

Az Achilles-ín szakadás kialakulása

Achilles-ín szakadás kialakulása jellemzően az alábbiak miatt történik meg:

  • a folyamatos túlterhelés miatt már korábban mikrosérülések keletkeztek,
  • a fokozott igénybevétel miatt megnyúlt az ín,
  • hirtelen erőbehatás, váratlan túlterhelés, nagyobb igénybevétel.
achilles-ín szakadás

Az Achilles-ín szakadás tünetei

Az Achilles-ín szakadás tünetei a következők lehetnek:

  • hirtelen fellépő sérülés,
  • belenyilalló, robbanásszerű fájdalommal jár,
  • olykor csattanás is hallható,
  • a helyén vérömleny, duzzanat alakul ki,
  • sokszor lehetetlen a lábra állás,
  • a vádli izma begörcsöl,
  • elveszíti szokásos formáját, mert az ínszakadással megszűnik a rögzítése.

Az Achilles-ín szakadás kezelése

Achilles-ín teljes szakadása azonnali orvosi beavatkozást igényel. A műtéttel az inat teljes mértékben helyreállítják. A kiújulás esélye a sebészeti beavatkozással a legkisebb. Fiatal sportolók esetében ez a leggyorsabb megoldás a sportoláshoz visszatérés szempontjából. A rehabilitáció kiemelt fontosságú része a gyógytorna a letapadások, rövidülések megelőzésére. Gyógyulása ennek függvényében 3-6 hónap, a teljes regenerálódás akár egy év is lehet.

Részleges szakadás esetén a konzervatív terápia is fennáll lehetőségként. Ebben az esetben a gyulladásnál alkalmazott módszerek kombinációja nyújthat gyógyulást, emellett külső rögzítőt kell viselni 4-6 hétig.

Az Achilles-ín gyulladás mitől alakulhat ki?

Túlzott terhelést ró az ínra, gyulladás lehet a következménye:

  • nem kellően bemelegített, merev izomzat,
  • rossz felépítésű cipő vagy sportcipő hiánya,
  • hirtelen emelt edzés, korán bevezetett többletterhelés,
  • anatómiai eltérés, például lúdtalp, 
  • túlsúly 

Mik az Achilles-ín gyulladás tünetei?

Az Achilles-ín gyulladás legfőbb tünete a fájdalom, ennek jellege határozza meg a sérülés mértékét.

  • fájdalom jelzi a sarokban és/vagy a vádliban akár már sétáláskor is,
  • reggelente, hosszabb pihenés után merev a lábszár,
  • a saroktól kb. 3 cm-rel feljebb nyomásra érzékeny az ín, duzzanat tapintható rajta.
achilles ín gyulladás tünetei

Hogyan kezelhető az Achilles-ín gyulladás?

Achilles-ín gyulladás esetén a túlterhelést kiváltó mozgást kerülni kell, pihentetés mellett

  • fizikoterápiás kezelések,
  • funkcionális gyógytorna, úszás,
  • fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő krémek,
  • taping segítik a gyulladás felszívódását,
  • bokarögzítők, fáslizás tehermentesítik a területet.
  • Indokolt esetben szteroidos injekcióval történik a fájdalomcsillapítás és gyulladáscsökkentés.
  • Elhúzódó, ismétlődő gyulladás esetén sebészeti beavatkozás során állítják helyre a károsodott inat.

Hogyan diagnosztizálják az Achilles-ín sérülését?

Az orvos a beteg kikérdezése mellett a tünetek szemrevételezése, fizikális vizsgálat alapján meg is tapintja a sérülést. Olykor szükség lehet képalkotó (CT, MR) vizsgálatokra is. Ezután állítja fel a kezelési tervet. 

Hogyan előzhető meg az Achilles-ín sérülése?

Az Achilles-ín gyulladás és szakadás hasonló módon előzhető meg.

  • Mozgás, sportolás előtt alaposan melegítsük be a vádli izmait. Különösen az amatőr sportolók ne feledkezzenek meg erről!
  • Sportolás után ne hanyagoljuk el a nyújtást! Az izom, ín nyújtása megőrzi a rugalmasságukat, oldja a feszességet, lazítja a szöveteket.
  • Csak fokozatosan emeljük a terhelést.
  • Ha fájdalmat érzünk a vádli, boka tájékán, hagyjuk abba a mozgást, lazítással, enyhe masszírozással tehermentesítsük a területet.
  • 3-5 cm-es sarkú cipő nyújtja az Achilles-ín számára a legoptimálisabb támaszt a túlfeszülés és rövidülés ellen.

Mit kell tudnunk még az Achilles-ín sérülésekről?

Egyes betegségek fokozhatják a sérülés rizikóját, ilyen például a cukorbetegség, köszvény, pajzsmirigybetegség, veseelégtelenség, rheumatoid arthritis. Ilyen alapbetegségek mellett különösen ügyeljünk a megelőzésre.


Rólunk

Küldetésünk, hogy olvasóink megtalálják a számukra megfelelő orvost és az ideális klinikát.