Ínszakadás fajtái, kialakulása, tünetei, kezelése, megelőzése

Bár az inak nagy szakítószilárdságú rostos szövetek, baleset vagy sérülés során mégis előfordulhat, hogy az izmokat a csontokhoz rögzítő összeköttetés különböző mértékben sérül vagy akár meg is szűnik, az ín elszakad. Rendszerint ott keletkezik, ahol az ín már mikrosérülések következtében gyulladt volt, túlzottan megnyúlt. Az ínszakadás leggyakoribb helye a váll és az Achilles-ín.

Az ínszakadás fajtái

Az ínszakadást a sérülés súlyossága szerint kategorizálhatjuk: 

  • Részleges szakadás esetén az ín egy része leválik az izomról vagy a csontról, vagy önmagában sérül.

  • Teljes szakadás esetében az ín elválik az izomtól vagy a csonttól, vagy az ínon belül történik a szakadás. 

  • A szakadás bekövetkezhet úgy is, hogy az ín kis darab csontot ránt magával.

ínszakadás fajtái

Mitől alakul ki az ínszakadás?

Az ínszakadás az ín komolyabb sérülése, egyetlen hirtelen mozdulat következtében is előfordulhat, gyakoribb azonban, hogy az ín már nem volt teljesen ép és egészséges.

  • Baleset során olyan nagy erő hat az inakra, hogy azok nem tudnak ellenállni.

  • A szakadást megelőzheti megnyúlás,

  • túlzott terhelés miatt kialakult gyulladás.

  • Korábbi sérülés, nem kielégítő rehabilitáció, hegesedés a szakadás rizikóját növeli.

  • Az okok között az életkor is szerepel, 40 éves kortól felfelé csökken a rostok rugalmassága.

  • A terület rossz vér- és oxigénellátottsága következtében sérülékenyebbek a szövetek.

  • Nem-használat miatt a szövetek sorvadni kezdenek, így kisebb erőhatással szemben sem tudnak ellenállni.

Milyen tünetekkel jár az ínszakadás?

Az ínszakadás mozgás közben, gyakran sportolásnál hirtelen következik be. Az alábbi tünetekről ismerjük fel: 

  • nyilalló fájdalommal jár, 

  • a hirtelen traumát olykor pattanó hang is kíséri,

  • mozgás, lábra állás szinte lehetetlen,

  • teljes szakadás esetében az izom formája is megváltozik, mert az ín nem rögzíti a csonthoz,

  • az izom görcsbe rándulhat,

  • vérömleny, duzzanat keletkezhet.

Hogyan diagnosztizálják az ínszakadást?

A fizikális vizsgálat és a beteg kikérdezése mellett képalkotó vizsgálatokra is szükség van. A sérüléstől függően sor kerülhet röntgen és/vagy ultrahangvizsgálat mellett MR és CT vizsgálatra is.

Hogyan kezelhető az ínszakadás?

A kezeléshez a pontos diagnózis szükséges, mert hasonló tünetekkel járnak egyéb lágyrész-sérülések is. 

  • A teljes szakadás műtéttel hozható csak helyre.

  • Részleges szakadás - mértékének függvényében - gyógyulhat pihentetés és konzervatív kezelések hatására is.

  • Szükséges lehet gipszkötés vagy egyéb rögzítés a mozdulatlanság és tehermentesítés biztosítására.

  • A konzervatív kezelések (lökéshullás-terápia) segítik a regenerálódást, a szervezet öngyógyító folyamatait felgyorsítja.

  • Fájdalomcsillapítás minden esetben szükséges, különböző módszerekkel lehetséges.

  • A gyógytorna minden esetben  elengedhetetlen része a rehabilitációnak és egy újabb sérülés megelőzésének.

Hogyan előzhető meg az ínszakadás?

Az ínszakadás váratlan baleset, de helyes edzéstechnikával, szervezetünk fitten tartásával sokat tehetünk az inak jó állapotának megőrzéséért, és ezzel nagymértében csökkenthetjük az ínszakadás rizikóját. 

  • Rendszeres mozgással tartsuk edzett állapotban az izmokat, inakat.

  • Sportolás előtt melegítsünk be, és ne hagyjuk el utána a nyújtást.

  • Vegyük komolyan egy esetleges korábbi túlerőltetés, íngyulladás rehabilitációját. és csak teljesen gyógyult és megerősödött állapotban térjünk vissza a sportoláshoz, addig pedig gyógytornával tartsuk fenn erőnlétünket.