Izmok sérülései: fajtái, kialakulása, tünetei, kezelése, megelőzése

Az izmok szervezetünknek azon szövetei amelyek lehetővé teszik a hely- és helyzetváltoztatást, egyúttal a belső szerveink működését is. Mozgásszervrendszerünk része a vázizomzat. Az izomrostok elvékonyodó végei inakkal kötődnek egy-egy csonthoz, miközben áthidalnak egy ízületet.

Az izmok számos belgyógyászati, örökletes, autoimmun vagy fertőző betegség következtében is megbetegedhetnek. A továbbiakban azokról a sérülésekről, panaszokról olvashat, amelyek hátterében mozgásszervrendszeri okok állnak. 

Izomsérülések fajtái

Az izomrostok károsodása különböző jellegű és mértékű lehet az őket érő külső erő nagysága és jellege szerint:

  1. Izomfájdalom. A fájdalom jellemzően a hát, váll, végtagok izmaiban jelentkezik.
  2. Izomszakadás és izomhúzódás: Az izomrostok a mozgás során túlzottan meghúzódnak, mikrosérülések keletkeznek benne, gyulladás alakul ki, vagy egy-egy izomköteg annyira meghúzódik, hogy leszakad az ínról. Gyakori esetek: combizom szakadás és vádli izomszakadás.
  3. Izomgörcs. A fáradt, merev izmok nem tudják kontrollálni összehúzódásukat, akaratlanul, nagy erővel húzódnak össze, és nem ernyednek el.
  4. Izomegyensúly hiánya. Az egymást ellensúlyozó és az ízületet megtartó izmok valamelyikének gyengesége többletterhelést ró a másikra, ezzel folyamatos mikrosérülés forrása. 
  5. Sípcsont fájdalom - Tibiális anterior szindróma. A sípcsont (tibia) első részén (anterior) jelentkezik a fájdalom, az itt levő izmok, ínszalagok és egyéb szövetek gyulladásával jár. Futóknál, sporttevékenység következtében alakul ki leggyakrabban, bütyök és lúdtalp megléte mellett nagyobb eséllyel.
  6. Izomrövidülés. Az izmok megrövidülnek, rugalmatlanná, merevvé válnak. Leginkább a comb, nyak, mellkas izmait érinti.
  7. Izomgyengeség. Az izomgyengeséget általában a testmozgás hiánya, az öregedés, vagy egyéb szervi, illetve anyagcserezavar betegség okozhat (pl cukorbetegség).
  8. Izomsorvadás. Az izomsorvadás az izomszövet elvesztését, leépülését jelenti. Főbb okai a mozgásszegény életmód, illetve valamilyen egyéb betegség velejárója.

Mitől alakulnak ki az izomsérülések?

Leggyakrabban sportolás közben fordulnak elő kisebb-nagyobb balesetek, de hétköznapi tevékenységek közben, rossz mozdulat következtében is bekövetkezhet a sérülés. Sokszor valamilyen konkrét ok is közrejátszik, ami korábban nem okozott panaszt, vagy nem derült rá fény. 

  1. Túlerőltetés, nagy igénybevétel, hirtelen mozdulat okozhat izomfájdalmat, -húzódást, de akár szakadást is. Emelésnél rossz mozdulat, de akár folyamatos terhelés során keletkezett mikrosérülések következtében valamely ágyéki izom túl hosszúra nyúlik, ennek során a rostokban szakadás keletkezik. Izomláz is állhat a háttérben, amit korábban az izomsejtekben lerakódott tejsavnak tulajdonítottak, ma már az izomszövet mikrosérülései okozta gyulladásnak mondják a túlerőltetéssel járó fájdalmat.
  2. Huzamos ideig tartó, folyamatos terhelés következtében kialakult mikrosérülések után kisebb terhelés hatására is bekövetkezhet a szakadás. Túlhasználat, extrém erőltetés, helytelen technikával végzett sportolás következtében is előfordulhat. 
  3.  A láb deformitásai (lúdtalp, tengelydeformitás), anatómiai eltérés, tartáshiba, túl feszes vagy túl gyenge feszítő és hajlító izmok mentén kialakulhat az izomegyensúly hiánya. Ez egyes izomcsoportokra túlzott terhelést ró, ami izomfájdalomhoz, húzódáshoz vezethet. A hátfájás gyakori oka az izomegyensúly hiánya.
  4. Izomgörcsöt okozhat többek között folyadékhiány, ásványi anyagok hiánya, az izom rossz vérellátottsága, túl sokáig egy helyzetben tartott izom kifáradása, merevedése.
  5. Izomrövidülést mozgáshiány, rossz testtartás éppúgy okozhat, mint tartós egyoldalú terhelés, nyújtás elmaradása az edzés végén.

Milyen tünetekkel járnak az izomsérülések?

Az izomsérülés mértékével súlyosbodnak a tünetek az enyhétől a mozgás beszűküléséig, mozgáskorlátozottságig.

  • Enyhe sérülést is fájdalom kíséri. 
  • Az izomhúzódás helyén kis bevérzések keletkeznek, gyulladás, bőrpír, melegség jelzi ezt.
  • Izomszakadás esetében a fájdalom hirtelen lép fel, utána az izom nem, vagy csak részlegesen képes a mozgásra.
  • Izomcsomók keletkeznek: az izmok a túlfeszülés ellen védekeznek ezzel. A izmok vérellátása, anyagcseréje ezeken a pontokon módosul, fájdalmasakká válnak a csomók, majd a fájdalom más területre is kisugárzik.
  • Az izomgörcs hirtelen beálló fájdalmat okoz a megfeszülés helyén, az izmok csak mozgatás, masszírozás hatására tudnak elernyedni. 
  • Izomrövidülést fájdalom, kompenzáló, merev testtartás jelzi.
izomsérülés tünetei

Hogyan diagnosztizálják az izomsérüléseket?

Ultrahangvizsgálattal diagnosztizálhatók az izomsérülések. Ha a tünetek nem enyhülnek 24-28 óra pihentetés után, forduljon ortopéd orvoshoz. A fizikális vizsgálat mellett az orvos kikérdezi a beteget a sérülés keletkezéséről.

Hogyan kezelhetők az izomsérülések?

Az izomsérülések jellemzően fájdalmasak és lassan gyógyulnak. A konzervatív terápia egy része a fájdalomcsillapítás, a gyógyulás támogatásában fizikoterápiás kezelések és gyógytorna szerepel.

  • Izomhúzódás és szakadás esetén a pihentetés és fájdalomcsillapítás az első helyen áll. 
  • Ultrahang-, elektro-, hidroterápia, lágylézer kezelés segíti az izomrostok regenerálódását.
  • Masszázzsal oldhatók az izomcsomók,
  • Gyógytornával nyújthatók a merev, megrövidült izomrostok.
  • Az izomegyensúly helyreállítása gyógytornával lehetséges.
  • Kineziológiai tapaszok segítik az ödéma lohadását, mozgáskorlátozottság oldását.

Hogyan előzhetők meg az izomsérülések?

Kiegyensúlyozott terheléssel, a szükséges mértékű elektrolit- és folyadékbevitellel támogathatjuk az izmok munkáját.

  • Gondoskodjunk az egyenletes, bőséges folyadékbevitelről, vitamin- és ásványi anyag ellátásról.
  • Sportolás előtt melegítsünk be, utána ne hagyjuk el a nyújtást.
  • Megfelelő sportcipővel, szükség esetén lúdtalpbetéttel biztosítsuk a láb optimális alátámasztottságát.
  • Gyógytornával ellensúlyozzuk a tartáshibából, anatómiai eltérésből eredő izomegyensúly-hiányt.
  • Helyes mozgástechnikával sportoljunk, az edzéstervben kerüljük a hirtelen emelést, túlterhelést.

Mit kell tudnunk még az izomsérülésekről?

Az izomfájdalom számos más betegségre is utalhat. Amennyiben nem gondolhatunk sportsérülésre vagy más mozgásból eredő sérülésre, és panaszunk nem múlik néhány nap alatt, forduljunk a háziorvoshoz, aki egyéb vizsgálatokat is elrendelhet.

Az izomsérülések gyógyulása hosszú időt vesz igénybe. Teljes gyógyulásról csak a fájdalom megszűntével beszélhetünk. Addig a sérült izomköteget kíméljük, az izomrövidülés elkerüléséért azonban végezzük a gyógytornát.


Rólunk

Küldetésünk, hogy olvasóink megtalálják a számukra megfelelő orvost és az ideális klinikát.